Címlap
Nyomtatás E-mail

Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga

(A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc 1965)


TISZALÚCI HALÁSZOK



A Tisza még a szabályozás előtt ide-oda csapongva gyakran változtatta folyásának medrét, ami által széles morotvákat hagyott. A folyóban, valamint a morotvák álló vizeiben nagyon sok volt a hal. Bőségesen tenyészett a harcsa, kecsege, süllő, csuka, ponty, keszeg, kárász, durbincs, compó és egyéb halféleség.
Évszázadok óta folyt itt különféle módszerekkel a halászat. Kanizsay Dorottyának az 1518. évből vannak feljegyzései a felsőluci morotvákról. /Takács Sándor, Orsz. Levélt. Dipl. 26194:1513/ Nemcsak hivatásos halászok űzték a halászat mesterségét, hanem a falu egész lakossága, többé, kevésbé foglalkozott vele. Minden háznál előfordult egy-két halász-szerszám, teszi-veszi háló s egyéb halászati eszköz.
A vízjog az Andrássy és Erdődy grófoké vagy azok elődeié volt. Ezt a halászai jogot kölcsönbérbe adták.
A bérlők a halászás céljára hálókat, ladikokat és egyéb felszereléseket tartottak és bocsátottak a halászok rendelkezésére. A halászokat a zsákmányból bizonyos hányad illette meg. A bérlő azonban ezt is megváltotta, és szekereken szállította a közeli miskolci piacra. De nem is szállították el mindig ilyen módon, hanem helyben is feldolgozták. Ezt 1900 év körül úgy beszélte el a még élő tanú, aki ott palléroskodott, az idősebb Berksmann Sámuel, hogy a Nagyháton asszonyok, lányok egész nyáron át tisztították a halat. Zsinegre felfűzve megszárították, majd kereskedők ládákba csomagolva szállították különböző helyekre.

Fő halászati eszközök voltak a kisebb-nagyobb ladikok evezőkkel, a 100 m hosszú, vagy még ennél is nagyobb kerítőháló, ehhez merettyűk, farudak, gámzsák. A sekélyebb állóvizek halászására kétközölő, teszi-veszi hálók, versek, lészák. A kötélhez kötött nagy kerítőhálót a sűrűn felfűzött fatutajok, tartották a víz színén, míg öble mélyebben lenyúlt a víz alá.


A kerítő hálóval való halászásnál a munka megkezdése előtt a háló egyik végén lévő kötelet a parton cölöpökhöz kötötték. Innen a nagy ladikkal s a benne levő hálóval elindultak, és fokozatosan a vízbe eresztették. Amikor a szükséges félkört elérték, a parton a kötél két végén megkezdték a háló kihúzását. Négy-négy vagy több ember is húzta egyik végén. Nem volt könnyű munka, különösen ha rossz idő volt, vagy gazdag volt a zsákmány. A parthoz közeledő hálóból az összetömörült halat merettyüvel merítették és rakták a ladikba. Használták a nagy kerítőhálót télen is, amikor befagyott a folyó. Ilyenkor a jégen köralakban vágtak kisebb lékeket, a hosszúkás kör két végén pedig egy-egy nagyobbat a háló beeresztgetése és kihúzása végett. A vízbe eresztgetett háló kötelét a jég alatt egy-egy rúd vezette egyik léktől a másikig. Ezt a halászok görbe vasban végződő kétkarú gámzsával irányították. Ha a kör körülért, a másik nagyobb léken megkezdték a háló kihúzását.

A halászással nem űztek rablógazdálkodást, mert rendszerint a kifogott kisebb halakat visszabocsátották a vízbe.
Ha a munka szünetelt, a hálók ágasokra terítve hosszú sorban száradtak a parton. A halászok mestersége emberöltőkön keresztül apáról fiúra maradt. Edzett embereket kivánt, ilyenek voltak: varnyász Tóth János, Nagy Imre, Balogh Imre, Handa Ádám György, Nagy Márton. Ezek már régen nincsenek életben, de utódaik ma is halászok.
A múlt század végén még siheder fiúcska lehettem, amikor egyik téli délutánon a szérűskert óljában Tőkés Gábor bátyámtól hallottam egy kis históriát a halászok életéről. A mesével átszőtt valóságot a padkán, tűz körül pipázgató felnőtteknek mondta el az öreg. Így emlékszem erre vissza:
A halászok, ha a butykosba vagy a csobolyóba nem kertült valami kora reggel üres tarisznyával indultak el útnak, éppen ezért egy-egy jó fogás után nagyobb murikat csináltak. A tiszaparti nyárfások vagy a füzesek térségei között tanyát ütöttek, és a pattogó parázstüzet körülszurkálták a nyársra húzott, szebbnél-szebb halakkal, így pirították piros ropogósra. Főzték bográcsban a paprikás halászlevet, és közben jó kedvük is támadt, és egyszer-másszor táncra kerekedtek. Egy nagyobb halászmuri egyik alkalommal belenyúlt az éjszakába. Varnyász Tóth János már táncos kedvében volt, de táncos párja nem akadt, így egyedül bokázott. Egyszer hallja, hogy muzsikálnak, látja, hogy táncolnak körülötte. Táncolnak valami tündérek a Tisza tetején is. Odakiált nekik: "Nekem is adjatok egy táncost!” Mire elévezettek egy táncost, és ő azzal ropta a táncot kerek egy óráig. Az idő múlott, a muzsika elhalkult és látja, hogy a táncos párok mennek, el-el-tünedeznek. Táncosára mutatva odakiált nekik: "Ezt se hagyjátok itt!" Visszakiált egy: "lökje el magától!" Erre ellökte táncosát, nagy zuhanást hallott, a tündérek eltűntek, őneki meg előtte volt a szétesett ladikja. Akkor ocsúdott fel, hogy a ladikjával táncolt.
 


Tőkés László
 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A TISZALÚCI HALÁSZÉLETRŐL


Hallgassuk meg, mit mond erről a 77 éves Ádám Imre bácsi, aki még ma is halászik.
- Szüleim és nagyszüleim elbeszélték nekem, hogy amikor még itt volt a Tisza /mármint az élő/ a falu alatt, sokkal többet halásztak itt, mint más falukban. Rengeteg volt a hal a vízben, mégsem ismertem a bérlőkön kívül olyan embert, akinek ebből gyűlt volna össze a vagyona. Hivatásos halászat ide vagy oda, de a halászok mind a földet is művelték. Ha egy fiatalember elhatározta, hogy halász lesz, nem szólt erről egy senkinek egy szót sem. Figyelte egy halász ténykedését, és így lopva kellett megtanulni mesterségét. Egy halász sem tanított ki senkit, nehogy növekedjen a konkurencia. Az ifjú halász horoggal kezdte. Ez bizony nem sok zsákmányt adott. Bejelentkezett hát a bérlőnél, és áttért az emelőhálóval való halászatra. Akkoriban még nem használtak a káváknak a rúdhoz való rögzítéséhez olyan fémcsöveket, mint ma, hanem két darabból állt a mai négy káva. A fiatal és öreg halászok alkalomadtán közös halászatot is rendeztek. Az egyik ilyen halászeszköz a boné. Ezzel három személy dolgozott. Kettő odatartotta a bokorhoz egy pedig megpiszkálta a bokrot. A kiugró hal legtöbbször zsákmányul esett. A boné keretre szerelt öblös nagy háló volt. A kerítőháló szintén több személy használatára készült. Ezzel körülkerítenek a vízben egy nagy területet majd a két végénél fogva kihúzzák a partra. Az alján lévő súlyok és a tetején az úszók megakadályozzák, hogy elszökjenek a halak. A halászok maguk készítették a szerszámokat, kivéve a horogtűket.
 


Érdeklődtem olyan emberektől is, akik csak alkalomadtán fognak halat, a maguk egyéni módszerével. Ezek a módok károsak a halgazdaságra. Egyik mód a szigonyozás. Vasvillának a két szélső ágát levágják, a másik kettőt szakállal látják el. A vízfelszínhez közel úszó halat megszigonyozzák, a csónakba rántják. Ha elmenekül a hal, akkor a legtöbbször belepusztul a kapott sebbe. Fognak úgy is halat, hogy a vízbe bódító anyagokat karbid, beléndek/ szórnak, és a felbukkant bódult halakat könnyen kiemelik. Ezek a módok károsak. Mi ha apró halakat akarunk fogni, a halaskosarat rakjuk le.

 


 


Ennek befelé szűkülő szája van. Befelé hegyes vesszők állnak, ha a hal ki akar jönni, ezek megakadályozzák. Az egész kosár vessző. Ezt az eszközt olyan halász használja, amelyiknek csónakja van. Ezek a halászok a versely nevű eszközzel is dolgoznak. Ez már fonal és vessző összedolgozását is igényli.
Vesszőből készül a tapogató is. Ezzel az öntésen és egyéb csekély vízben lehet halat fogni. A tapogatót lecsapjuk a vízbe fenékig, és a tetején a szűk nyilason benyúlva megragadjuk a halat, felemeljük a tapogatót, persze a kezünket benne tartjuk a kisebbik lyukban. /A cigányok készítik/
A csíkkas is ilyen alkotmány, csak sűrűbb fonású és azt a szélesebb végével lefelé lógatják a vízbe, a lék széléről. A keskenyebb végét bedugják valamivel, és este lerakják. Reggelre rendszerint tele van a kas csíkkal.
Használnak még dobóhálót is. A régi halászok, ha holt idény volt, kagylót szedtek az ipari vállalatok számára. Nehéz volt a régi időkben a halászok sorsa, volt úgy, hogy főtt súlyom volt a napi étele. Így érthető, hogy letagadták a nagy zsákmányt egymás előtt is, nehogy odamenjen a másik is szerencsét próbálni. A halász gyermekei rácsával mentek halat fogni.


A rácsa egy vaskarikából és egy tölcsér alakú hálóból áll. Az eszközt /b/ a nyelénél fogva /a/ a túró pontyra eresztik és /c/ fonallal összehúzzák az alját. Ezzel az eszközzel két személy szokott halászni.
A halászok a csónakjukat is maguk készítik.
A fenékhorgot ma már nem használják nálunk, ugyanis a víz alján sok a növény, és nagy a beszakadási veszély. Néha kihasználják ezeket a növényeket, ilyenkor két ember egy kötéllel vontatja a vízben a kiszakadozó növényeket, a végén partra húzzák és kiszedik közüle a halat. Hurokkal nem fognak nálunk halat.


Bereczky Sándor